Márciusban a japán Utazási és Turizmus Egyesület kihirdette 2020-as turizmus plakát pályázatának résztvevőit, melyen 139-en vettek részt az ország számos prefektúrájából, bemutatva természeti kincseiket. Bár, a jelenlegi egészségügyi helyzetben nehezen megvalósítható az utazás ezekre a helyszínekre, a plakátok által egy kicsit mégis közelebb érezhetjük magunkhoz az országot, és még jobban várhatjuk a pillanatot, amikor a jövőben személyesen is felkereshetjük őket.
Kyushu
Az első helyezettnek járó díjat a Kyushu Railway Company kapta, helyi vasútvonalait bemutató kampányával, melyek fesői helyszíneken keresztül mutatják be a régiót. Kyushu egyébként is ismert egyedi külsejű vonatairól, így jó ötletnek bizonyult bemutatni őket.
Tokyo
Szintén a díjazottak között szerepelt a Tokió Kiállító és Látógató Iroda (Tokyo Convention & Visitors Bureau) Dentsu reklámügynökséggel készített kampányával. A japán animációhoz hasonló stílusban készült plakátok Tama helyszíneit mutatják be, mely hegyvidékéről híres, valamint az Oshima, Toshima és Niijima szigetekről. Meglepő módon az összes helyszín valójában Tokió részét képezi, melyet sokan nem tudnak, így nem kapcsolják össze a fővárossal.
Bizen
A legkiemelkedőbb visszajelzéseket az Okayama-beli Bizen városa kapta. Az alkotó a „kokode umareru” (itt született) címszót ötvözte a helyi specialitások fotóival.
Yakushima
Az online szavazások során első helyen szerepelt Yakushima szigetének kampánya, mely vadvilágáról és cédrusfáiról ismert, illetve népszerű úticél mind a japánok, mind a turisták körében.
Hokkaido
Észak-Japánból a Toyokoro Turisztikai Iroda kampánya ért el kiemelkedő eredményt, melyet egy helyi cég készített. A plakátokon egy helyi jelenséget mutatnak be, mely a régió partvidékére jellemző. Az „ékszer jég” néven ismert jelenség arra utal, amikor a partvidéket jégtömbök borítják, melyeket a homok tükörsimára csiszol és a napfényben gyámántként csillognak.
Forrás: Spoon & Tamago