Hokkaido szépségei - Shiretoko-félsziget

Shiretoko-félsziget, ahol a part szakad…

Hokkaido talán már nem ugyanaz az érintetlen, isten háta mögötti ősvadon, ami hajdan volt a szabadságvágyból idelátogató nagyvárosiaknak, de kétségkívül az egyik legközelebb álló terület ehhez az idilli képhez egész Japánban.

Itt a legkisebb a népsűrűség az egész országban, nagyvárosokból nem sokat találunk a Magyarországnál alig kisebb szigeten. Annyi bizonyos, hogy nem fukarkodott a mindenható a természeti szépségekkel, amikor Japán legészakibb főszigetéhez ért. Hokkaido ugyanakkor nem nevezhető “ősi” japán földnek, de a történelmét talán majd egy másik alkalommal mesélem el. Őslakosai az ainuk, akik mára elég kis számban élnek a szigeten. Szerencsére a kormány az utóbbi időben megpróbálja megmenteni az ainu közösségeket, igyekszik mindent megtenni, hogy ez a kisebbség fennmaradhasson a tőlük kisajátított földön.

Shiretoko az ainuk nyelvén azt jelenti: a világ vége, pontosabban a föld vége, vagyis „ahol a part szakad”….
Ebből talán sejthető, hogy az amúgy sem sűrűn lakott Hokkaido különösen elszigetelt vidékéről lehet szó. Itt található a Shiretoko Nemzeti Park, de az egész félszigetet világörökségi helyszínné nyilvánították 2005-ben. Állítólag rengeteg isten lakik az itteni vadonban, de a védelem elsősorban a terület különleges élővilágára irányult. Olyannyira kímélik a területet, hogy a félsziget látogatása szigorú szabályokhoz kötött.

A földnyelv nyugati oldalán található Utoro városa a népszerűbb kiinduló pontja a nemzeti park bejárásának, de a keleti parton elhelyezkedő Rausu is sok turistát fogad. Utakból nem sokat találunk, ráadásul a rengeteg hóval járó tél még ezeket is rendszeresen járhatatlanná teszi, ezért a park általában november végétől április végéig zárva tart. Május 10-től július 31-ig a nemzeti park turistaútvonalai kizárólag csoportosan, idegenvezetővel látogathatók. Ezt elsősorban a medvék nagy számával indokolják, de természetesen nem jön rosszul az a kis pénz a park fenntartására. A túrák 10 percenként indulnak maximum 10 fővel, melynek ára 5.000 jen fejenként, és nagyjából 3-4 óráig tartanak. A legnevezetesebb látnivaló a Shiretoko Goko, vagyis az öt tó vidéke, valamint a Kamuiwakka és Furepe vízesések.

A Kamuiwakka vízesés rendszer az egyik leghíresebb forróvízű fürdő volt Japánban, ahol a vízeséseken egyre feljebb haladva, egyre forróbb vízű kis medencékben lehetett élvezni a szabadtéri onsenek csodálatos hangulatát. Sajnos az utóbbi években a hegyről leomló sziklák miatt le kellett zárni a legfelső szakaszt, így csak a lentebbi, langyosabb vízeséseket lehet megmászni. Érdemes a helyiek által készített szalmapapucsot kibérelni, mert a síkos sziklák nagyon csúsznak.

Joggal merül föl a kérdés, hogy mekkora a félsziget ha 3-4 óra alatt bejárhatjuk? Nos a válasz az, hogy nem járhatjuk be az egészet. A terület jókora része le van zárva a látogatók elől, és jókora büntetésre számíthat akit fülön csípnek Shiretoko szent erdeiben letérvén a turistaösvényről. Van azért egy módja, hogy végigjárhassuk az egész félszigetet akár a Shiretoko-fokig, mégpedig a rövidebb-hosszabb utakra induló kiránduló hajók és csónakok. Sajnos nekem nem volt időm kipróbálni egyik ilyen szolgáltatót sem, pedig nagy eséllyel láthattam volna különböző bálnákat, delfineket, akár kardszárnyú delfint is. Továbbá, parton fürdő, halászó medvéket, szarvasokat, rókákat, milliónyi tengeri madarat, sast vagy éppen halászbaglyot. Nos ezeket mind nem láttam a hajóról, ahogy az öt tó vidékét sem, sőt a 800 méter hosszan az erdő fölé épített folyosót sem, ahonnan biztos gyönyörű kilátás van a vadonra és a tavakra. Aki hozzám hasonlóan kevés pénzzel érkezik meg a világ végére, de nem szeretne lemaradni az előbb említett nevezetességekről, annak azt ajánlom válassza az április végétől május 9-ig, illetve az augusztus 1-től októberig tartó időszakot, amikor a turistaösvények ingyenesek (beleértve az erdő fölé magasodó tanösvényt is), valamint a sétahajók is olcsóbban viszik el az embert oda, ahol a part szakad.

Shiretoko persze így is rengeteg élménnyel ajándékozott meg, láttam a fantasztikus rengeteget a Rausu-heggyel, láttam a mai napig területi vitát okozó Kunashiri-szigetet, amely jelenleg orosz fennhatóság alatt áll. Fürödtem a Kumanoyu onsenben, amely egy koedukált szabadtéri fürdő, és olyan forró, hogy képtelen voltam élvezni az ellenkező nem kellemes látványát. Szarvasokat láttam kószálni a sátram körül, majd egy holló elcsente a szappanos dobozomat. Fából faragott állatszobrokat láttam az út mentén, az indiánok totemállataira emlékeztettek. Láttam összhangban élni embereket és állatokat a már réges rég nem érintetlen természetben, de még mindig itt vannak legközelebb hozzá.