Hirohito császár új hegye
Hokkaido 6 nemzeti parkja közül, ezúttal a kristálytiszta vízű tavairól híres Shikotsu-Toya Nemzeti Parkba invitálom az olvasókat. A két névadó tó mellett azonban van egy számomra sokkal érdekesebb látnivalója ennek a csodálatos parknak, mégpedig Japán legfiatalabb hegye: a Showa Shinzan.
Hegynek szemtelenül fiatal, születése 1943-ban kezdődött. Édesanyja a Toya-tó déli partja mentén húzódó Usu-hegy, amely a mai napig aktív vulkánként működik. 1943-as kitörésekor látta meg először a napvilágot a később Showa Shinzan névre keresztelt hegy, amely addig békés búzaföldként élte mindennapjait a Toya-tó szomszédságában. A kölyökvulkán születése közel két évig tartott, amely nagyon heves földmozgásokkal járt egészen 1945 szeptemberéig. Volt olyan nap, amelyen 250 földrengést észleltek, és több mint másfél métert emelkedett a talajszint. 1945 szeptemberére a földmozgások megszüntek, és kialakult a mai formájában is látható 398 méter magas bébihegy. A mai napig füstölgő csecsemő nevét a Hirohito császárról elnevezett Showa-korszak ihlette: Showa Új Hegye a becsületes neve.
Az idén 75 éves hegy geológiai értelemben újszülöttnek tekinthető, és mindenképpen rendkívüli élményt nyújt az idelátogatóknak. Érdemes az Usu-hegyről szemügyre venni a kisdedet, ahonnan csodás panoráma tárul elénk az egész környékről. Könnyen előfordulhat persze, hogy az aktív vulkánok valamelyike éppen füstölögve, esetleg hamut szórva üdvözli a turistákat, ez esetben elfeledkezhetünk a szép kilátásról. Szerencsés esetben viszont láthatjuk a szinte tökéletesen kör alakú Toya krátertavat középen a hasonlóan formás Naka szigettel, délről pedig egészen a Csendes-Óceánig pásztázhatjuk a tájat.
Legkönnyebben felvonóval juthatunk fel az Usu-hegyre, a tó déli partján elterülő Toyako onsen településről. Itt található egy medve-rancs nevezetű medvepark, amely Hokkaido hírhedt medvéit hivatott bemutatni. Az ajándékboltokban kedvünkre válogathatunk a medvés szuvenírek között.
A felvonó elvégzi ugyan a hegymászást helyettünk, de aki szeretné bejárni az összes krátert és kilátót a hegyen, annak hihetetlen mennyiségű lépcsőt kell leküzdeni. Hozzáteszem, megéri! A puhányabbja úgyis a büfé körül marad majd, Hokkaido Guarana-t szürcsölve, ami egy “autentikus” hokkaidói barnamacis üdítő, meglehetősen édes ízvilággal. Persze hogy kipróbáltam én is. Kár volt. Persze nem vagyunk egyformák, biztos van akinek ízlik.
A krátereket viszont egyértelműen ajánlom, csodálatos holdbéli tájat kölcsönöznek az Usu-hegynek. Némelyik szorgalmasan ontotta magából a füstöt ottjártamkor, jótékony homályba burkolva az előttem tornyosuló lépcsőhegyeket, amelyek így nem tűntek annyira megmászhatatlannak. Tiszta időben lehet neki sem vágtam volna…..
A két tó közül egyértelműen a Toya-tó a sűrűbben látogatott, jobban kiépített – elsősorban a csecsemőhegynek köszönhetően, aki azonban a természet csendjét szereti jobban, egyértelműen a Shikotsu tavat válassza.
Toya-tó
Shikotsu tó
A 398 méter magas hegy helyett, itt 363 méteres mélységet találunk, amellyel a Shikotsu-tó másodikként végezne az ország legmélyebb tavainak versenyében. Hokkaido legkönnyebben megközelíthető nemzeti parkjáról beszélünk, ráadásul az északi fősziget legsűrűbben lakott vidékeihez közel, a Shikotsu-tó mégis viszonylag háborítatlan környezetben fekszik. Elsősorban horgászok, túrázók, és a különböző vízisportok szerelmesei látogatják, fele annyira sem felkapott, mint a Toya-tó. Kicsit aggódtam is a partjain sétálgatva, illetve a környék erdeit járva a medvék miatt, főként a tó északi oldalán található Morappu kempingben, ahol nem sokan sátoroztak, akiktől támadás esetén segítséget várhattam volna. Szerencsére a higuma – így hívják az itteni medvéket – nem talált elég érdekesnek a találkozásra, persze lehet hogy csak a szagom nem tetszett neki. Ez azért is valószínű, mivel kihagytam a nemzeti park, sőt talán egész Hokkaido legnevezetesebb fürdővárosát – Noboribetsu Onsent. Legközelebb ígérem bepótolom, és ugyancsak útba ejtem a fantasztikus Yotei-hegyet is, amely a megtévesztésig hasonlít Japán szent hegyére, de eddig sajnos nem volt szerencsém hozzá.
Ősi hagyományok, ezeréves kultúra, többezer éves fák – mégis egy 75 éves vulkán viszi el a show-t a Shikotsu-Toya Nemzeti Parkban? Igen, ez is Japán! Pontosabban Hokkaido, a legészakibb fősziget, ahol az egy négyzetméterre eső természeti kincsek száma elég magas.
Ha szeretnéd felfedezni Hokkaido ezen csodás szeletét, kérd munkatársaink segítségét utazásod megszervezésében!
A cikket vendégszerzőnk, Horváth Zoltán írta.