Barangolás a Kii-félszigeten

A Kii-félsziget Honshu legnagyobb félszigete, nevét az ősi Kii tartományról kapta, mára viszont 4 prefektúra is helyet kapott a hatalmas területen. A legnagyobb részt Wakayama tartomány teszi ki, északon Oszaka és Nara is a félsziget részét képezi, míg keleten Mie prefektúra található. Viszonylag közel a történelmi nagyvárosokhoz, (Oszaka, Nara, Kiotó, Nagoya) mégis alig ismert vidék ez a Japánba látogatók előtt. Hogy is van ez?

Relatív alacsony “nézettségét” elsősorban földrajzi adottságainak “köszönheti”, mivel a félsziget legnagyobb részét magasba törő hegyek és sűrű, mérsékelt övi esőerdők borítják. Az elnevezés sajnos egyértelműen utal arra, hogy az ominózus terület csapadékban nem szenved hiányt, hovatovább az elázás kockázata meglehetősen magas. A tájfunok előszeretettel csapnak le a félszigetre, ebben az időszakban tényleg érdemes elkerülni ezt a csodálatos vidéket, ám az év többi részében egy esőkabáttal kiegészítve a felszerelésünket – rengeteg felfedezetlen csodára lelhetünk. Mindössze 1-2 órányi utazással, Oszaka, Kiotó, vagy Nagoya forgataga után nem is lehetne nagyobb a kontraszt.

A félsziget legismertebb, leglátogatottabb nevezetessége Koya-san. A hely fantasztikus, lenyűgöző, néhány szóval nem érdemes megpróbálni a bemutatását, így inkább eltekintenék Koya-san dicső megéneklésétől, később talán önálló részként is sort kerítek rá. Nincs útikönyv, amely ne foglalkozna Japán egyik legszentebb hegyével, a nyolc csúcs közé zárt kolostor rengeteggel, a lótusz virágaként megálmodott, ezoterikus buddhizmus bölcsőjével. Tulajdonképpen nincs is egyéb, hasonló kaliberű turistamágnes ezen a négymegyényi, hegyes-völgyes, folyókkal tagolt, áthatolhatatlan erdőkkel borított természeti remekművön, de mégis kiemelkedik a sorból egy több mint ezer éves zarándoklat, a Kumano Kodo.

A zarándokok célja, eljutni Kumano három nagy szentélyébe, melyeket együttesen Kumano Sanzan néven emlegetnek. Központja a Kumano Hongu Nagyszentély, míg két kisebb testvére a Kumano Hayatama Szentély, és a Kumano Nachi Szentély. A történelem során rengeteg különböző ösvényt használtak a három szentély meglátogatására, manapság 5 “hivatalos” útvonalat ajánlanak, melyek közül legtradícionálisabb a Nakahechi út. Jómagam is jártam egy szakaszán a Nakahechinek, mégpedig a Kumano folyót követve Shingutól Honguig. A Kumano folyó már ősidők óta jól bevált útvonalnak számít a Hongu és Hayatama szentélyek között, sokan ma is csónakkal teszik meg ezt a fantasztikus, nagyjából 35-40 km hosszú szakaszt a szent folyón. A szárazföldön utazóknak szűk hegyi utakkal kell számolni, sok alagúttal, és lélegzetelállító tájjal, mely könnyen elvonja a figyelmet a szerencsére nem túl nagy forgalomtól.

Hongutól észak felé fordulva a Kumano folyó mentén továbbhaladva, remek ízelítőt kaphatunk a Kii-félsziget jellegzetes atmoszférájából, fantasztikus természeti adottságaiból. Erre halad a Kohechi zarándokút, amely Koya-sant köti össze a Hongu Nagyszentéllyel. Minden bizonnyal a legnehezebb az öt zarándoklat közül, kizárólag jó fizikai adottságú, kitartó embereknek ajánlom a 4 napos utat, amely több hegygerincen és hágón halad át. Sajnos az időjárás is sokszor megnehezíti a Kohechi úton zarándokolók életét, mint már említettem, a Kii-félsziget még japán mércével is nagyon sok csapadékban részesül, cserében érintetlen természet, burjánzó vegetáció az itt túrázók jutalma.

A Kumano folyó mentén fölfelé haladva elhagyjuk Wakayama prefektúrát, és megérkezünk Nara tartományba, ahol számomra megmagyarázhatatlan okból a Kumano folyó már Totsukawa néven folyik a medrében. Tulajdonképpen fordítva kellene megközelítenem a dolgot, hiszen a Narából eredő Totsukawa változik Kumano folyóvá ahogy Wakayamába ér, de így sem kerülök közelebb a megoldáshoz, nem tudom mi oka a folyó átnevezésének. Szerencsére a folyó völgye nem változik, sőt, egyre vadabb, egyre csak gyönyörűbb lesz.

Újabb érdekes látnivaló várja az erre járókat Tanize és Uenoji között, mégpedig a Totsukawán átívelő Tanize függőhíd. Az 1954-ben épült híd a II. Világháború utáni nagy, közösségi beruházások részeként született, és a két település összekötésére szolgált. Elsősorban az iskola és a posta elérhetősége tette fontossá a projektet, mára viszont igazi turistalátványossággá vált. A helyiek ugyan a mai napig is használják, mindennapi életük részévé vált, ezzel pedig a leghosszabb, nem turisztikai céllal létrejött függőhíd lett egész Japánban. A 298 méter hosszú hídon átkelni 54 méterrel a folyó felett igazi kihívást jelent az átlagemberek számára, ráadásul a híd deszkái mindössze 80 cm széles utat biztosítanak, így a szembejövő forgalom további nehézségeket jelent. Szinte hihetetlen, de a helyiek akár kis mopeddel vagy kerékpárral is átkelhetnek, a turisták viszont kizárólag gyalog közlekedhetnek a hídon.

A kilátás mindent visz, nem lehet betelni vele. Fantasztikus érzés 54 méterrel a folyó fölött egyensúlyozni a deszkákon, lenézve a mélybe pedig még félelmetesebb kép tárul elénk. Azonnal lefényképezné a gyanútlan hídonálló, de az imbolygó építményen nem kis kihívás stabilan megállni, és biztos kézzel exponálni. A sok remegő kezű turistáról azonnal eszembe jut a nyilvánvaló kérdés, vajon hány kamera és telefon esett bele már a Totsukawa smaragdzöld vízébe? A hídon maximum 20 fő tartózkodhat egyszerre, és a forgalmasabb időszakokban egyirányúsítják, pontosabban felváltva indítják a csoportokat oda-vissza. Minden évben augusztus 4-én tartják a “Tsuribashi Matsuri”-t, vagyis a függőhíd fesztivált. Ekkor a helyi taiko dobosok veszik birtokba a Tanize szűk deszkáit, színpadként használva a függőhidat dobelőadásukhoz.

Van egy harmadik olyan zarándokút, melyet többé-kevésbé érintettem a Kii-félszigeti barangolásaim során, ez pedig az Iseji. Nevéből kitalálható, hogy az ikonikus shinto szentélyből, Ise-ből indul ez a zarándoklat. Az Ise Nagyszentély, akárcsak Koya-san, külön fejezetet érdemel az útleírások között, ezért meg sem próbálom bemutatni az Amaterasu napistennek emelt szentélyt. Japán leglátogatottabb shinto szentélyéről van szó, fontossága legalább olyan mértékű, mint Koya-san a buddhisták körében. Az Ise-ből induló 170 kilométernyi zarándoklat meglehetősen változatos tájakon halad amíg elérjük a Kumano Sanzan-t. Természetesen nem maradhatnak el a hegyek, de részünk lesz bambuszerdőkben, teraszos rizsföldekben, valamint vakítóan fehér, homokos tengerpartokban, strandokban. A Kii-félsziget partvidéke csodaszép, a déli részen korallzátonyok várják a búvárkodásra kapható turistákat. A gyöngyhalászat is népszerű errefelé, de az már nem a pénzért vehető élmények sorába tartozik.

A felét sem láttam még ennek a fantasztikus félszigetnek, de örök szerelem szövődött köztünk. Szinte kőhajításnyira a nyüzsgő Japántól, elveszhetünk a természet csendjében, spirituális utazást tehetünk ősi szentélyekhez, kicsit talán közelebb kerülhetünk önmagunkhoz is. A Kii-félsziget az egyik leginkább szem előtt lévő eldugott hely Japánban, amely felfedezésért kiált. No de kii vagyok én, hogy egy ilyen paradoxont kiinyilváníthatok? Kii vagyok én, hogy ennyire elfogultan írhatok egy helyről, kii hiszi el egyáltalán, kii…?

A cikket vendégszerzőnk, Horváth Zoltán írta.