A japán mondavilág megszámlálhatatlan történettel büszkélkedik, melyek főszereplői természetfeletti lények és istenek, akik megtréfálnak vagy sokszor tanítanak valamit az embereknek a múlt gondolkodásmódjáról, hitvilágáról.

Tono (Iwate)

Az egyik legismertebb ilyen alak – külföldön is – a kappa, ami országszerte sok legendában felbukkan, azonban egyesek szerint az Iwate prefektúrabeli Tono városa nélkül talán mindez másképp alakult volna. Egy híres japán folklórral foglalkozó kutató, Yanagita Kunio gyűjtötte össze Tono városkájának történeteit, melyeket aztán 1912-ben megjelentetett Tono meséi címmel. A kappa mellett több rejtélyes, sőt hátborzongató jelenség is megjelenik a történetek között, melyek megadták a városkának a néphagyományok városa címet. Tono tájai is visszaidézik a legendák rejtélyes vonzerejét: a leglátogatottabb helyszínek egyike a templom környéki patak, ahol a legenda szerint egy hírhedt kappa élt, aki éppen annyira kedvelte az uborkát, mint a húst. A lény erejét állítólag a feje búbján lévő tál-szerű képződmény adja, mely megtelik vízzel. Úgy hitték a kappával való találkozáskor volt néhány mód a megmenekülésre. Mivel a kappák megszállottan udvariasak, így ha áldozatuk meghajol, viszonozzák a gesztust. Ezáltal a fejük tetején levő víz kiömlik, így mozdulatlanná dermednek mindaddig, míg azt vissza nem töltik annak a folyónak a vízéből, amelyből származnak.

Okayama

Bár Japán egyik legkedveltebb mondájának helyszíne vitatott, sokan mégis Okayama prefektúrával hozzák párhuzamba, ahol a jól ismert “Momotaro” vagyis Barack fiú egy helyi hősnek számított szülővárosában. Az ogre szigetnek is emlegetett Megijima (Kagawa prefektúra), a történetek szerint egy meghatározó küzdelem helyszínéül is szolgált, de emellett rengeteg barlanggal büszkélkedik, melyek ideális búvóhelyek a Momotaro-tól tartó ogrék számára. Ugyanis a monda szerint egy gyermekáldás után áhítozó idős pár egyszeriben egy óriási barackra lett figyelmes, mely a folyón csordogált lefelé. A barackból egy kisfiú bújt elő, akit a pár sajátjaként nevelt fel és Momotaro-nak nevezett el. Egy nap a fiú elment, hogy legyőzze a vidéket rettegésben tartó ogrékat, állat-szövetségesei segítségével sikerrel is járt, majd visszatért szüleihez, akikkel boldogan élt halála napjáig.

Takachiho (Miyazaki)

A shinto hiedelemvilág szerint a nap istennője, Amaterasu egy barlangban rejtőzött el nagy bánatában, míg a többi isten sikeresen ki nem csalogatta onnan. A legendás barlang helyszínének Takachiho-t jelölik Miyazaki prefektúrában, mely csodás szurdokával, folyóival, vízeséseivel és érintetlen, zöldellő erdeivel ideális lehetett az istennő rejtőzködéséhez. A Takachiho szentélynél minden este megelevenítik a történetet a látogatók előtt, méghozzá egy “yokagura”nevű tánc formájában. A barlang szent hely lévén nem látogatható, azonban egy közeli kilátóból alkalmunk nyílhat rálátni, csak az Ama no iwato szentély személyzetének kell jeleznünk.

Osore hegység

A több évszázadra visszanyúló buddhista történetek szerint az idő előtt távozó gyermekek lelke egyfajta purgatóriumba került, Sai no Kawara-nál, mely gyakorlatilag az alvilág folyómedre, a pokol bejáratánál. Annak érdekében, hogy elegendő érdemet szerezzenek a továbblépéshez, a gyerekeknek pagoda-szerű tornyokat kell építeniük kövekből. Sajnos sokszor a szörnyű ogrék elkergetik őket, majd tönkre teszik munkájukat, de Jizo – a gyermekek védelmezője – látván, hogy szegény gyerekek mindig újra próbálkoznak, a megmentésükre siet.

Valóban úgy tartják néhány helyről, hogy a történet helyszíne lehetett, más szóval a pokol bejárata. Az egyik ilyen az Osore hegység, melyet a rettegés hegyeként is emlegetnek, és amely egyike Japán 3 legszentebb hegyének. A vulkáni aktivitás miatt jellegzetesek a területet beborító fumarolák, vagyis olyan nyílások, amelyen keresztül gőz és gázok törnek a felszínre. Emellett a hegy egy zarándokhelynek számít azon szülők számára, akik gyermekeiket gyászolják – gyakran élénk színű szélforgókat és kis kőtornyokat hagynak hátra, mellyel Jizo-nak imádkoznak.

Miho (Shizuoka)

Hagoromo legendája egy halász történetét meséli el, aki egy gyönyörű hagoromo-ra (tollköpeny) akad rá horgászat közben. Miután elveszi, egy lány jelenik meg az égből, aki kéri, hogy adja vissza neki, különben nem lesz képes visszatérni a mennybe. A férfi a köpenyért cserébe arra kötelezi, hogy táncolja el neki a mennyország táncát. A lány magára ölti tollas köpenyét és annyira elegánsan táncol, hogy a halász teljesen elbűvölve nézi, ahogy visszatér mennyei otthonába.

Ahogy számos japán népmese esetén, Hagoromo legendájának alapjául is több helyszínt tulajdonítanak. Ezek közül vitathatatlanul a Shizuoka prefektúrában található Miho fenyőliget a legismertebb, ahol a hosszan elterülő fekete fenyők éles kontrasztot képeznek a tengerrel, miközben remek kilátást nyújtanak a Fuji hegyre is. Ilyen táj mellett nem is nehéz elképzelni, ahogy egy égi leány leereszkedik a földre, hiszen az évszázadok során rengeteg költőt és más művészt ihletett meg a hely festőisége. Ráadásul a helyszínen található egy öreg fenyő, melyre állítólag az égből érkezett leány a ruháját lógatta fel, ennek maradványát pedig a közeli szentélyben őrzik. Minden év októberében egy noh előadásnak lehetnek szemtanúi a látogatók, mely a történet alapján játszódik éjjel, a tűz fényében.

Egy kis mitológia még Aliz jóvoltából is:

Forrás: Rakuten