Ha Japán, akkor Kyoto. Aki valaha is foglalkozott egy minimálisat Japánnal, annak kultúrájával, történelmével, annak Japán az Kyoto.
794-ben a buddhista papság egyre nagyobb teret nyert az ország politikai vezetésében, ami már a császári udvar hatalmát is fenyegette. Kanmu császár ezért úgy döntött, az addigi fővárosból Narából átköltözteti a császári központot egy újonnan létesített fővárosba. Olyan helyet keresett, melynek természetes védelmet nyújt a környékbeli hegyvidék, így talált egy völgyre a régi fővárostól, Narától északra. A képlet nem változott, ugyanúgy a kínai főváros Changan (Hsian) mintájára kezdtek építkezésbe, az új város pedig a Heiankyo (Béke és nyugalom fővárosa) nevet kapta. A település neve később Heian (Béke és nyugalom), végül pedig Kyoto (a főváros) lett. Megszületett Japán történelmi fővárosa, mely közel ezer éven keresztül viselte ezt a címet egészen 1868-ig, amikor is Meiji császár áttelepült Edoba, a mai Tokyoba. A hitelesség kedvéért hozzá kell tenni, hogy a tényleges politikai irányítás 1603-tól, a Tokugawa sógunátus megalapításától már felköltözött Edoba.
Habár mint említettem, a főváros már nem Kyoto, viszont a mai napig ez a város tekinthető az ország kulturális és vallási központjának. Kyotoban több, mint 2.000 buddhista templom és nagyjából 600 shinto szentély található. Egy átlag Japánba látogató utas is eltölt itt 2-3 napot, ami során természetesen a legismertebb látnivalókat keresi fel. Én is ezeknek a bemutatására szorítkozom most, bár tény Kyotoról, több száz oldalt is lehetne írni, annyi mindent rejt a város. Én magam évekkel ezelőtt csináltam egy listát Kyoto legfontosabb 200 látnivalóiról, nagyjából a háromnegyedét sikerült már meglátogatnom. Kezdjük a kedvencemnél, a Kiyomizu-templomnál, a Tiszta Víz-templománál. Kyoto dél-keleti részén található ez a komplexum és azért kedves számomra igazán, mert itt tökéletesen nyomon követhető, ahogyan egy buddhista templom komplexum felépül. Megtalálható benne a központi imacsarnok Buddha szobrával, egy pagoda benne buddhista ereklyékkel, melyeket a földi halandók elől zárva tartanak, szútratár és hátsó kisebb épületek, amik szintén szent szobroknak adnak otthont. A templom végében három forrás vize csörgedezik, azt mondják az egyik az egészség, a másik a szépség, a harmadik pedig a tudás forrása. Egyből szabad inni úgy, hogy nem tudhatjuk melyik melyik. Ami a Kiyomizunak igazából kuriózumot ad véleményem szerint, hogy a buddhista templom kellős közepén van egy kis shinto szentély. A 8. század óta, mióta a buddhizmus bekerült Japánba a két vallás (nevezzük inkább mindkettőt életfilozófiának) tökéletes szinkronban él egymás mellett, sokszor átvéve a másik szimbolikáját.
Ha már a kedvenceknél tartok, kettes számú szívem csücske a Sanjusangendo-templom. A 12. századi Taira no Kiyomori hadúr által alapított templom neve magyarul a 33 oszlop csarnoka névre hallgat, viszont tudni illik, hogy eredetileg Rengeo-in, vagyis a Lótusz király temploma néven volt ismert. Odabent 1001 Kannon bódhiszattva szobra áll, középen egy méretes darab, két oldalán pedig 500-500 darab ciprusfa mestermű sorakozik. Nagyrészük 13. századi szobor, nagyjából 120 darab viszont a templom eredeti idejéből származik. Az első sorban 28 buddhista istenség vigyáz rájuk, viszont a sor két szélén ismételten a shintoból átemelt két kami (szellem) álldogál. Fujin a szél, Raijin pedig a tűz kamija. Ha már Kannon bódhiszattvát emlegettük, hagy említsek meg egy érdekes történetet. 1937-ben négy japán mérnök Mitarai Takeshi, Yoshida Goro, Uchida Saburo és Maeda Takeo optikai vállalkozást alapított. Hamarosan elkészítették első fényképezőgépüket. Mindannyian hívő buddhisták voltak és nagy tisztelői Kannon bódhiszattvának. Ugye kitaláljuk melyik fényképezőgyárról van szó?
A város északi része különleges csemegékkel szolgál. Erre található a Filozófusok ösvénye, mely több tucat szent helyet fűz fel sorba és itt található Kyoto két ismert buddhista temploma, a Kinkaku és a Ryoan. A Kinkaku-ji, vagyis Arany-templom, Arany Pavilon Kyoto egyik ikonikus képe. A kis tó közepén álló aranyozott épület minden Kyotoról szóló beszámolóban szerepel. Japán történelmének második sógunátusa, az Ashikaga sógunok idején épült 1397-ben Yoshimitsu sógun nyári rezidenciájaként. Az aranyat az ország másik végéből, a Japán-tenger partján fekvő Kanazawa városából szállították ide és vonták be vele az épületet. A helyén korábban egy villa állt, amit az Ashikagák megvásároltak és átépítettek saját ízlésük szerint. Később lett buddhista templom, érdekessége, hogy magába az épületbe soha nem lehet bemenni, a kertben fotókon lehet megtekinteni a belső elrendezést. A templom tetején egy Főnix madár ül. A főnix köztudottan újraéled saját hamvaiból, ami sajnos valósággá vált 1950-ben, mikor egy elmeháborodott 22 éves bonc felgyújtotta a templomot. Azóta természetesen felújították és régi pompájában ragyog. Az Arany-templom testvére az Ezüst-templom egyébként a fentebb említett Filozófusok ösvénye mentén található. Mindössze 10 percnyi sétára viszont egy rejtett kincsre bukkanhatunk, a Ryoan-ji Japán egyik leghíresebb zen kertjének temploma. Egy meditációs kertet képzeljünk el, ahol 15 követ helyeztek el úgy, hogy szintből nézve nincs olyan pont, ahonnan mind a 15 kő egyszerre látszana. Mondják, ha valaki mégis talál ilyen pontot, az már elérte a megvilágosodás állapotát.
Kyoto természetesen nem csak templomokból áll. Egy letisztult, egyszerű épületkomplexumot találunk a város közepén, a Nijo-palotát. Mikor 1603-ban megalakult a Tokugawa-sógunátus Edoban, a császári udvar Kyotoban maradt. Bizonyos időközönként a sógun megjelent Kyotoban és találkozott a császárral, ezért szükség volt egy rezidenciára, ahol udvartartásával megszállhatott a városban. Ezt a szerepet tölti be a Nijo, amely egyszerű szobáival, a híres fülemüle padlóval és gyönyörű kertjeivel Kyoto egyik leghangulatosabb vallással nem kapcsolatos látnivalója. A komplexum déli oldalán, ha átkelünk az úttesten egy kicsi, de annál érdekesebb japán kertet találunk. Neve Shinsen-en, tulajdonképpen egy étterem, de ha valaki csak a kertben szeretne sétálni egyet, azt is örömmel fogadják.
Egy néhány mondat erejéig azért térjünk vissza a spirituális élethez. A shinto szentélyek száma jelentősen kisebb a buddhista templomokénál, ez persze nem jelenti azt, hogy ne lennének kevésbé látványosak és érdekesek. Szintén közismert reklámképe Kyotonak az egymás mögött sorakozó számtalan shinto kapu látványa. A shinto Inari irányzatának nagyjából harmincezer szentélye van országszerte. A központ Kyoto Fushimi városrészében van, innen a neve Fushimi Inari. Naránál már írtam, hogy a torókat, vagyis kőlámpásokat adományként adták a helyiek a Kasuga-szentély számára, nos itt pedig shinto kapukat készíttetek a hívek ajándékba. Az egyszerű emberek kisebbeket, a gazdagok vagy manapság a cégek pedig nagyobbakat. Kellemes sétát tehetünk a kapuk alatt, de ne lepődjünk meg, hogy nem leszünk egyedül. Kyoto egyik legkedveltebb látnivalója folyamatosan tömve van turistákkal.
Csoportos utazásunk során sajnos nem megoldható, de egyéni utazók számára érdekes lehet a császári palota meglátogatása. Kora reggel oda kell menni a bejárathoz útlevéllel, és bizonyos mennyiségű embert körbevisznek naponta. Előre foglalni nem lehet és aki későn érkezik, lemarad. Ugyanez vonatkozik a két császári villára is, a Katsura Rikyura és a Shugakuinre. Aztán itt van egy nehezen megközelíthető és körülményes bejutású templom, a Koke-dera (Moha-templom), hivatalos nevén Saiho-ji. Nos ez még nekem is hiányzik. Miért? Hónapokkal előtte kell időpontot foglalni, majd elküldeni a 3.000 jenes adományt. A megadott időpontban megjelenni és körbevisznek a mohákkal benőtt templomban. Csakhát én sosem tudom előre mikor fogok ráérni Kyotoban.
Mi sem bizonyítja jobban Japán kulturális gazdagságát, hogy az UNESCO Világörökségi listáján 23 helyszínnel képviselteti magát és 8 helyszín van megnevezve a várakozó listán. Kyoto természetesen szintén része a Világörökségnek, nem is akárhogyan, hiszen 17 helyszínt találtak alkalmasnak erre a megtisztelő címre. Mellettük 38 helyszínt vettek fel a japánok a Nemzeti Kincsek közé, 160 pedig Különösen fontos kulturális helyszínek titulus büszke tulajdonosai. Csak Kyotoban.
Szerző: Jándi Attila
