Japánban temérdek gyönyörű partvidéket, hegységet és szurdokot fedezhetünk fel, melyek bizonyos részét természeti kinccsé is nyilvánították. Némely helyszínt nehezebb megközelíteni, azonban sokat kényelmesen elérhetünk vonattal, hajóval, felvonóval vagy autóval. A szélsebes shinkansen vonattól, a helyi kisebb vasutakig az országban az egyik legkényelmesebb közlekedési forma a vonatozás. A szigetországot behálózó vonalaknak köszönhetően remekül bejárhatunk például homokos tengerpartokat. Íme néhány festői táj, melyet a vonat ablakából is megtekinthetünk:

A Kurobe szurdoknál közlekedő vasútvonal Toyama prefektúrában eredetileg a Kurobe gát építési munkálatainak megkönnyítésére épült, ugyanakkor mára népszerű „városnéző” vonattá nőtte ki magát, mely gyönyörű zöld erdővel borított szurdokon vezet keresztül a Japán Alpokban. A 80 perces vonatozás 20 km-es távot ölel fel, ami összesen 20 hídon és több mint 40 alagúton halad át a szakadék és folyó felett.

Sagano festői vasútvonala, a „Sagano Scenic Railway” a folyó mellett halad végig Kiotó prefektúrában. Az Arashiyama és Kameoka közötti 7 km-es távot 25 perc alatt járja végig, és kifejezetten kedvelt városnéző járat az őszi időszakban, amikor a folyó mentén a fák lombja bíbor színűre vált.

A Hakone Tozan vasútvonal Japán egyik legrégebbi hegyi vonala, mely egy keskeny és sűrű erdővel borított völgyet szel át és több hídon, alagúton megy keresztül. A Hakone-Yumoto és Gora közötti szakasz különösen varázslatos júniusban, illetve júliusban, amikor több ezer hortenzia virágzik a sínek mentén.

Nem csak a vonat ideális választás gyönyörű tájak felfedezésére, sok mesés helyet a magasból is megtekinthetünk méghozzá a felvonó biztonságából. A Tateyama Kurobe hegyi út például egy egyedülálló látványosság a Japán Alpokban, ami Toyama városát köti össze Omachi városkával. A kábeles fevonóból letekinthetünk a Tate hegylánc messze elterülő magasztosságára.

A Tanigawa felvonó a hegy lábától viszi a kirándulókat nagyjából közép magasságig, ahonnan fergeteges látvány tárul a környező tájra és kifejezetten népszerű látványosság az őszi időszakban, amikor minden sárgás színekbe burkolózik.

Egyedülálló élményben lehet részünk a Shin-Hotaka felvonón, ami különleges módon emeletes kocsikban viszi fel a látogatókat 1.000 méter magasba, a Japán Alpokba. Maga az utazás is lenyűgöző élmény, melyet a kilátó csak még inkább fokoz. A Shin-Kobe felvonó is különleges helyet foglal el a Japánba látogatók szívében, mely a Rokko hegyvonulat déli lankái mentén ad rálátást a csodás tájra, éjszaka pedig egyesek szerint itt láthatjuk az egyik legszebb tájat egész Japánban.

A vasút és felvonók mellett természetesen olyan utakat is kiépítettek, melyek rendkívül közel haladnak el a természeti látványosságok mellett, így akár tehetünk egy kisebb pihenőt utazásunk közben, hogy megcsodáljuk a tájat. Néhány utat kimondottan autós forgalom számára építettek, míg mások a biciklisek számára is könnyen járhatóak. Mivel a japánok kedvelik a toplistákat, nem meglepő, hogy ezekről is számon tartják a legeket.
A Bandai Azuma-t az ország egyik legszebb hegyi útjaként tartják számon, mely Fukushima városától indul és egyenesen felfelé halad az Azuma hegyen, mielőtt lefelé venné az irányt Urabandai régió felé. Az őszi momiji időszakban kiváltképp felejthetetlen látványt nyújt, köszönhetően a vulkanikus tájnak. Emellett hasonlóan lenyűgöző az őszi időszakban a Hakusan várost és Shirakawa-go falucskát összekötő, Hakusan Super Rindo névre keresztelt 33,3 km-es útszakasz, mely a hegyen keresztül halad végig és számos mesés látnivaló, túraútvonal, termálvízes forrás, valamint vízesés tekinthető meg, ha erre vesszük az irányt.
Kicsit szeretnél letérni a bejárt ösvényről és Kyushu szigete a következő úticélod? A vidék hangulatát állítólag a Kumamoto és a nyugati parton fekvő Beppu városát összekötő útvonalat bejárva tapasztalhatjuk meg legjobban. A melegvizes forrásokban és vulkanikus területekben gazdag Kyushu szigetet a Yamanami autópályán végig haladva érdemes felfedezni.

A német „Romantic Road” japán változata 350 km-en szel át 3 prefektúrát (Nagano, Gunma, Tochigi) és több hangulatos kisváros, így Karuizawa, Kusatsu, Nikko, valamint melegvízű forrásokkal rendelkező szállodák mellett, csodás tájakon keresztül halad át. A Boso félsziget déli partján haladó „Boso Flower Line” Tateyama és Chikura városa között halad, több virág farmot és parkot érintve, melyek az út mentén helyezkednek el, kimodnottan január és április között célszerű felkeresni őket. A legek utolsó tagja az Osado hegységet átszelő „Osado Skyline”, melyet nagyjából 1 óra autókázással tudunk bejárni és ahonnan remek rálátás nyílik a környező vidékre. A látogatók egy másfél órás sétával a felsziget legmagasabb pontjára, az 1.172 m magas Kinpoku hegység tetejére is feljuthatnak.

Ha az autókázás kényelme helyett inkább kétkeréken fedeznénk fel a vidéket, az ország jól kiépített bicikliút hálózata erre is lehetőséget kínál. Az egyik legnépszerűbb ezek közül vitathatatlanul a Shimanami Kaido, mely egy 60 km hosszú szakasz a Seto beltengeren keresztül. Különlegessége, hogy összesen 6 szigetet érint Onomichi, valamint Imabari között. Az úton végig haladva a környezeti szépségek mellett olyan látványosságok emelik ki, mint a különböző templomok és múzeumok.
A Kibi síkságon áthaladó 17 km-es bicikliút az Okayama városa melletti vidéki alföldi tájon halad keresztül. Az út valamelyest követi Kibitsuhiko hercegnő legendáját, több fontos szentély, templom és temetkezési helyek, valamint rizsföldek segítségével enged betekintést a vidéki életbe. Végezetül egy izgalmas útvonal Kamioka városánál, ami egy elhagyatott vasútvonal mentén vezet végig, gyakorlatilag elektromos kerékpáron tekerhetünk végig a síneken.
Forrás: Japan Guide