A múlt heti szomorú történet után még mindig Hiroshima környékén maradunk, de kicsit vidámabb vizekre evezünk. A várostól villamossal vagy vonattal kevesebb, mint egy óra alatt érhető el Japán egyik legvonzóbb látványossága, Miyajima. Miyajima, mint a neve is sugallja egy sziget, jelentése Szentély-sziget. Ezért ugye nem mondjuk, hogy Miyajima-sziget, mert akkor a „sziget” kifejezést duplán használjuk. A kis szent sziget a Japán-beltenger közepén található és Honshu főszigetről egy 10 perces kompátkeléssel érhető el. Már a szigethez való közeledés során lehetetlen nem észrevenni Miyajima jelképét, a tengerben álló shinto kaput, az ú. n. torii-t. Dagálykor vízben áll, apálykor szárazlábbal is meg lehet közelíteni (leszámítva azt, hogy térdig sárosak leszünk, mire odaérünk). Sajnos 2021 közepéig be van bugyolálva, mert restaurálják.
A sziget, és legfőképpen legfontosabb szentélye az Itsukushima-jinja története több, mint ezer évvel korábbra nyúlik vissza. Azt mondják már a 6. században állt itt egy kisebb szentély, de a mai shinto szentélyt a 12. századi Japán egyik legfontosabb daimyo-ja (földesura, hadura) Taira no Kiyomori építtette 1168-ban. Kiyomori diplomáciai tehetségét ügyesen kihasználva nagyon jó kapcsolatot ápolt a császári udvarral. Leányát Tokuko-t beajánlotta az udvarba, melynek eredményeként az ifjú császár Takakura hamarosan feleségül vette a fiatal leányt. Apósát pedig Aki-tartomány (a mai Hiroshima és környéke) kormányzójává nevezte ki. Kiyomori elkezdte fejleszteni a rábízott régiót, ennek egyik eredménye lett a középkori (és a mai modern) Japán egyik legfontosabb shinto szentélyének, az Itsukushimának a létrehozása.
Miyajima szent sziget. Hosszú évszázadokon keresztül nagyon szigorú szabályok között lehetett csak belépni a szigetre. Kizárólag dagálykor csónakkal, a shinto kapu alatt átkelve tehette a lábát földi halandó a szent földre, sokáig csak szent emberek. A szigeten időközben buddhista templomok is épültek (ne feledjük a buddhizmus a 8. századtól jelen van Japánban), így mind sintó papok, mind buddhista szerzetesek jöhettek ide. Később a szabályok enyhültek és világi halandók is meglátogathatták Miyajimát, de egészen a 19. század közepéig csak férfiak. 1867-ben Meiji császár reformjai során kaptak először jogot a nők Japánban (messze nem annyit, mint a férfiak) és lassan a női látogatók is megjelentek a szigeten, nyilvánvalóan vallási célból. Miyajima a mai napig őrzi szent mivoltát két esetben. A szigeten nem engedélyezett a szülés és a temetkezés. Mindkét esetben át kell menni a főszigetre.
Amikor megérkezünk a szigetre az első, amivel szembesülünk az őzek látványa. Ugyanazok, akikkel Narában is találkozhatunk. Az őzek itt éltek mindig is és szent állatok. A sintó hagyomány szerint ők az üzenetközvetítők az emberek és a sintó istenek között. Bár isteneknek mondjuk őket, a sintóban valójában nincsenek istenek. Kamik vannak. Jobb szeretem őket szellemeknek fordítani, bár ez sem a legmegfelelőbb kifejezés, de nincs jobb. A kamik ott vannak mindenhol. A vízben, a fában, a kőben és bennünk is. Egy fajta szent erők, akik mozgatják a világot. A főkami természetesen Amaterasu Omikami, a nap „isten”. Ők a központi alanyai a sintónak, akikhez a japánok a shinto szentélyekben imádkoznak. Maga a shinto egy természetalapú hit. Európai értelemben nem vallás, inkább életfilozófia, mint a buddhizmus (természetesen rengeteg minden különbözve attól). Jelentése Istenek (szellemek) útja. A japánok évszázadokkal ezelőtt a természet kényének-kedvének kitéve élték életüket. Ha jó volt az időjárás, volt termés. Ha aszály volt, nem volt termés. Nyilvánvaló hát, hogy kialakult egy hit, ahol a közösségek a természethez fohászkodtak, így születtek meg a kamik. Annak idején nem voltak még sintó szentélyek, viszont a találtak maguknak szent helyeket, amiknek természetfeletti erőt tulajdonítottak. Ez lehetett például egy több száz éves cédrusfa. Ezeket a helyeket fehér kötéllel jelölték meg, így mindenki tudta, hogy szent helyen jár. Idővel a közösség legtiszteletreméltóbb tagjai közül kiválasztottak néhányat, akiknek a feladatuk a szent hely gondozása volt. Tulajdonképpen ők lettek az első shinto papok. Mindezt a 4-6. századra vezethetjük vissza, de valószínűleg már sokkal korábban, több évszázad alatt alakult ki. Érdekes megjegyezni egyébként, hogy mikor a 8. században a buddhizmus megjelent Japánban, a japán arisztokrata családok a Buddhát is csak egy kaminak tartották, egynek a sok közül. Így érthető az, amit egy korábbi írásomban már megjegyeztem, hogy Japánban az évszázadok folyamán a sintó és a buddhizmus egybeforrt, átvették egymás szimbolikáját, buddhista templomokban sintó kamik szobrait találjuk és sintó szentélyekben is előfordulnak buddhista jelképek. A japánokról egyébként érdekes kép alakulhat ki a vallásukkal kapcsolatban. Kérdés, hogy Japánnak hány százaléka sintó és hány buddhista. Nos ilyen nincs. A mai japán ember általában már nem vallásos, bár rendszeresen imádkozik itt is, ott is. Inkább hagyomány, tiszteletből. A japánok sintó szertartás szerint házasodnak és buddhista szertartás szerint temetkeznek (kivételek ez alól a sintó papok természetesen és a császári család, bár korábban voltak császárok, akik buddhista szertartás szerint temetkeztek). Így mindenki sintó és buddhista egyszerre, mindeközben pedig egy modern, vallásmentes életet él.
A Senjokaku templom pagodája
Miyajima a híres szentélye mellett természetesen otthont ad néhány buddhista templomnak is. Csak megemlítés gyanánt könnyen meglátogatható a Benzaiten bódhiszattvához szentelt Daigan-ji. Benzaiten azonos a hinduizmusból jól ismert Saraswatival és tökéletes példája a buddhista szentségek sintóba való asszimilálódásának. Benzaiten Ichikishima-hime-no-mikoto néven sintó kami. A sziget közepén magasodó Misen-hegy oldalában található a Daisho-in, híres buddhista zarándokhely. Mindközül pedig a legnyilvánvalóbb a 16. századi Japán egyik legnagyobb hadvezére, Toyotomi Hideyoshi által alapított Senjokaku, gyönyörű ötszintes pagodájával.
Binzuru Sonja, a gyógyító
A végére maradt a lényeg. Japán-szerte híres Miyajima az osztrigáról. Mikor már elegünk van az őzekből és a szentélyekből, templomokból, akkor nekiállunk osztrigát kóstolni. Kisütve vagy kipanírozva, utcai árustól (teljesen biztonságos) vagy étteremben minden mennyiségben osztriga!
Kapcsolódó körutazásaink: Momiji: A japán vidék csodái ; Sakura – japán körutazás cseresznyevirágzáskor ; Sakura EXTRA: Japán körutazás cseresznyevirágzáskor
Szerző: Jándi Attila
