Krokodilisten az Elefánt-hegyen
Hivatalosan Kotohira-gú, vagy ahogy legtöbben ismerik Kompira-san. Eredetileg a tengerészek, halászok, illetve a tengeren utazók védőszentjének otthona, amely ősi időkre tekint vissza, ám pontos alapítása nem ismert. Ami bizonyos, hogy Kobo Daishi már a 9. században kiválasztotta buddhista tanításai egyik színhelyéül, ám a Meiji-restauráció ezer évvel később eltüntette a buddhizmusra utaló szimbólumokat. Napjainkban, Ise és Izumo Taisha szentélyei mellett, a legfontosabb shinto zarándokhely Japánban.
Kompira-san ezer éven át működött buddhista templomként és shinto szentélyként egyaránt, nyitva állt az ország minden pontjáról érkező különböző vallású híveknek. Népszerűségére jellemző, hogy a szegényebb, személyesen elzarándokolni képtelen hívek egészen hihetetlen módon próbálták adományaikat eljuttatni Kompira-san szentélyébe. Voltak akik házi kedvenceiket küldték el, más utazók segítségét kérve, nyakukba pedig érmékkel teli erszényt akasztottak, így fohászkodva jó szerencséért az istenekhez. Mások rizzsel és pénzzel megrakott palackokat, vagy kisebb hordókat dobtak a tengerbe, remélve hogy adományaik valahogy eljutnak Kompira-san isteneihez.
Sajnos a Meiji-restauráció véget vetett az ezer éven át békésen megférő vallások együttélésének, miután Japán hivatalos vallásának kizárólag a shintoizmust kiáltották ki. Megpróbáltak minden vallásilag összefonódott helyet “megtisztítani” a buddhizmustól, ezért minden Buddhát eltávolítottak az egész szentély-komplexumból, beleértve a névadó Kompira Buddhát is. Kompira eredetileg a Gangesz folyó hindu krokodilistene volt, innen ered Kompira-san elnevezése.
Népszerűsége mit sem csökkent a sajnálatos beavatkozás óta, de a Buddhák örökre eltűntek, mára “csak” a shinto szelleme maradt a hegyen. Nyomokban azért némi buddhizmust tartalmaz. Mi lehet az oka hogy a tengeren túlról érkezők mégsem látogatják nagy számban? Elsősorban az elhelyezkedése, hiszen Shikoku továbbra sem szerepel előkelő helyen a Japánba látogatók listáján, másrészt a fizikai elhelyezkedése, mellyel az egyik legnehezebben elérhető szentély egész Japánban. Kompira-san komplexuma a Zozu-hegyen található, a szentélyek meglátogatásához majdnem az egész hegyet meg kell mászni. Szerencsére lépcsők segítik az elefántra emlékeztető Zozu-hegy könnyebb meghódítását, de így is elég nagy kihívás a belső szentély elérése a hegy tetején. Nem véletlen, hogy nagyjából a hegy felénél található főszentély képezi a legtöbb látogató számára a végállomást.
Nem kevesebb, mint 785 lépcsőfokot kell megmászni a szentélyek meglátogatásához, ezért balgaság lenne akadálymentesített megoldást keresnünk. Létezik egy kényelmesebb megoldás a jómódú, lusta utazók számára, mégpedig a palankin, más néven hordszék. Mit mondjak, nem kötekednék egy ilyen hordszéket cipelő fickóval miután magamat is elég volt fölvinni Kompira-san főteréig. A lépcsőket leszámítva van más látnivaló is a hosszú mászás során. Mindjárt a legelején egy boltok sorozatából álló árkádsoron vezet át az utunk, melyek rengeteg szuvenírt, kézműves terméket, fából faragott ereklyét kínálnak az idelátogatóknak, az éhesebb turistákat pedig Sanuki udon éttermek sokasága csábítja fogyasztásra. Néhányan megelégszenek ezzel a forgataggal, és el sem jutnak a szentély tulajdonképpeni bejáratához, a 365. lépcsőfoknál található Ómon kapuhoz. Itt ér véget a megközelítési szakasz, és a kapun áthaladva lépünk be Kompira-san szentélyébe.
A kapu után öt piros asztalka van felállítva hatalmas fehér ernyőkkel árnyékolva, amely az egykoron itt portékáikat áruló öt farmerre emlékeztetnek. Hivatalos neve Gonin Byakusho. A Kamakura időkben itt élő öt családnak állítanak emléket, akik a legnehezebb időszakokban is támogatták Kompira-san működését. Az általuk kínált Kamiyoame nevű édesség szerencsét hoz, az ajándékba vitt cukorka pedig vágyat ébreszt az ajándékozottban, hogy ellátogasson Kompira-sanba. Hagyomány ide vagy oda, amikor én átléptem az Ómon kapun, mindössze három kis piros stand volt felállítva. Nem szóltam az illetékeseknek – Krokodilisten úgyis mindent lát – csak itt jegyzem meg halkan ezt az apró figyelmetlenséget. Továbbhaladva a kőlámpásokkal övezett lépcsősorokon, három kisebb múzeumot is megnézhetünk. Ezek a Hómotsu-kan, a Gakugei Sanko-kan, és a Takahashi Yuichi-kan. Kultúrbarbárként egyiket sem látogattam meg, de állítólag csak a Takahashi múzeum éri meg az 500 yenes belépőt.
Mászásunk következő állomása a hatalmas Asahi-no-Yashiro szentély, melyet magának a napistennőnek – Amaterasunak dedikáltak. Innét mindössze 133 lépcső választ el Kompira-san fő szentélyétől a Hongutól. A szertartások és egyéb események mind itt történnek, shinto papok és tanítványaik sétálgatnak tradícionális viseletben egyik épületből a másikba. A shinto vallás szinte megelevenedik előttünk Kompira-san főterén. Nagyjából ezen a helyen ér véget a legtöbb látogató energiája és türelme, de valójában még csak a felét másztuk meg a hegynek, az igazi kihívás innen kezdődik. A további 583 lépcsőfok ugyanakkora szintkülönbséget ölel fel, mint az eddigi 785. Nem kell nagy matekosnak lenni, könnyen belátható hogy sokkal meredekebb kapaszkodás következik. Ilyenkor fedezi fel az ember azokat a rejtve őrzött izmokat a lábában, amelyek létezéséről talán nem is tudott. Pedig ott vannak azok, legkésőbb másnap biztosan érezni fogjuk őket, sokan izomlázzal hagyják el Kotohira szent települését. Ugyanakkor dőreség lenne kihagyni a belső szentély meglátogatását ha már idáig eljutottunk, nem beszélve a káprázatos kilátásról. Az Okusha, vagyis a belső szentély, a hegy tetején épült, és tiszta időben egészen a Belső-tengerig láthatunk. Van mit kipihenni a kilátásban gyönyörködve, és ha újra képesek vagyunk normál ütemben levegőt venni, érdemes megnézni a szentély feletti sziklába faragott Tengu démonokat.
Okusha meglátogatása, és pulzusunk helyreállása után már csak egy dolog maradt – leszaladni az 1368 lépcsőn, amely a közhiedelemmel ellentétben semmivel sem lesz kevésbé fájdalmas, mint fölfelé. Nem véletlenül hangzik el szinte minden Kompira-sanba zarándoklóhoz a kérdés – Megmásztad az összes lépcsőfokot? Jelentem igen, és egyetlen fokát sem bántam meg. Aki teheti, ne hagyja ki Shikoku leghíresebb szentélyét, és látogassa meg a Krokodilisten otthonát az Elefánt-hegyen.
Vendégszerzőnk: Horváth Zoltán
