Néhány napja olvastam egy cikket, hogy a koronavírus okozta leállás miatt tulajdonképpen eltűnhetnek a gésák a japán kultúrából. Emiatt gondoltam, járjunk utána kik is azok a titokzatos gésák?

Hogy honnan ered a gésa-kultúra, igazából a múlt homályába vész. Azonban, fontos rögtön tisztázni valamit: a gésa nem kurtizán – bár sok száz évvel ezelőtt valószínűleg így indult a történet. A középkorban, nagyjából mikor mi magyarok még Etelközben táboroztunk, szóval a 8. század körül, a klánok háborúja sújtotta Japánban sok fiatal lány maradt árván, család nélkül. Ezek a lányok úgynevezett saburuko-k, vagyis vándorszolgák lettek. Egy részük valóban prostituáltként élt, de közülük kiemelkedtek az értelmesebb, tanulásra fogékonyabb és ügyesebb lányok. Ők elkezdtek szórakoztató hölgyként dolgozni, amibe már nem fért bele a szexuális szolgáltatás, hanem táncoltak, teát készítettek, zenéltek és társalogtak a vendégekkel. Ők kapták később a geisha (芸者) nevet, melynek jelentése művész ember. Japán bizonyos részein, mint Kanazawában és Kiotó környékén a geiko vagy geigi kifejezéseket is használják.

Később, még szintén a középkorban, de egészen az 1867-es Meiji-reformokig szegény családok, akik nem tudták eltartani a gyermekeiket áruba bocsájtották a kislányokat és eladták gésa-tanoncnak. A kicsik ú. n. okiyákba kerültek, ezek voltak a gésa-iskolák. Itt már felnőtt gésák tanították őket táncolni, kulturáltan viselkedni és társalogni. A lányokat nagyon keményen fogták, hiszen az okiya nem engedhette meg magának, hogy olyan gésákat neveljen ki, akikkel a vendégek nem lesznek elégedettek. Itt jegyezném meg, hogy az „Egy gésa emlékiratai” c. regény ezt egész hitelesen leírja. A belőle készült film is korhűen ábrázolja a gésák taníttatását és életét, bár Japánban hatalmas ellenérzést váltott ki a helyiekből. Érthető módon, hiszen egy tipikusan japán szubkultúráról szóló filmben a főbb szerepeket kínai színészek játszák.

Térjünk vissza a kis tanoncokhoz. A gésa-tanoncra külön kifejezést használunk, ő a maiko (舞妓). Jelentése táncoló gyerek. A maiko-k 20 éves koruktól lesznek gésák. Addig az okiya tartja el őket és küldi ugyanúgy munkába, nyilván olcsóbb áron. Ez a pénz nem a lányoké, hanem az okiyát illeti, hiszen ezzel fizetik vissza a taníttatásuk költségeit. A maiko-k az okiyában élnek, Japán minden részéről érkeznek azokba a városokba, ahol még virágzik a gésa-szubkultúra. Nem sok ilyen van már Japánban sem. A központja a mai napig Kiotó, ezenkívül Tokió, Kanazawa és Fukuoka büszkélkedhet még gésákkal. A maiko-k napjai tanulással telnek. A már említett teaszertartást és táncot tanulják elsősorban, illetve két önállóan kiválasztott hangszer használatát sajátítják el. A leggyakoribb hangszerek, a koto, a taiko és a shamisen. Esténként pedig mennek munkába. A ruhájuk, a kimono nem saját tulajdon, hanem az okiyá-é. Szezononként változó a mintázata, áprilisban például sakura (cseresznyevirág), novemberben momiji (juharfa levele) díszíti a ruhájukat, illetve a fejdíszüket. A hajukat erre szakosodott fodrász készíti el, ami nagyjából 10 napig marad egyben. Később a gésák már gyakran használnak parókát, hiszen a koruk haladtával a hajuk már nem annyira alkalmas a speciális hajkoronák elkészítésére. A legjellegzetesebb tulajdonságuk pedig a hófehérre kifestett arcuk. A középkorban, mikor a gésák munkába indultak, teaházakba igyekeztek, ott várták őket a vendégek. Ekkoriban ugye nem létezett még elektromosság, ezért kitárták az ajtókat és ablakokat, és a hold fényénél figyelték a gésa táncát. Hogy a hölgy arca a holdfényben csillogjon, rizsporral fehérre kenték. Ma nyilván már nincs ilyen gyakorlatias oka, de miután része a gésák megjelenésének, a mai napig a hagyományos módon készítik el ezt a speciális sminket. A lányok ezt maguknak csinálják meg, az egész arcukat, nyakuk egy részét is kifestik. A tarkó szabadon marad, a japán férfiak szemében ugyanis a női tarkó a nőiesség egyik szimbóluma.

Visszatérve a maikókhoz, mikor egy tanonc elérte a 20 éves kort és kilépett a tanuló fázisból, ekkor lett geisha. Ez volt az egyetlen eset amikor – amennyiben az okiya vezetői úgy kívánták – pénzért kellett szexuális szolgáltatást nyújtani. Ez volt a mizuage, amikor a lány szüzességét áruba, sokszor licitre bocsájtották. (Ezt a szokást a 19. század második felében már egyre ritkábban alkalmazták, a második világháború után pedig betiltották.) A szüzessége elvesztése után már nem kellett ilyen szolgáltatást nyújtania. Ugyanakkor a gésáknak általában volt egy patrónusuk, egy gazdag – sokszor nős – férfi, aki segítette őket pénzzel, ajándékokkal látta el és bármikor a lány segítségére volt. Ez a mecénás volt a danna. Velük természetesen kialakult intim kapcsolat is.

És hogy hány éves korukig lehetnek gésák a gésák? Ameddig akarnak. Vannak 80 éves hölgyek is. A legtöbb 45-50 évesen befejezi a munkát, esetleg okiyát nyit és maikokat oktat, de van, aki kilép a civil életbe. Nincs rá szabály.

A mai modern világban egy kicsit azért megváltozott a gésák, és főleg a maiko-k élete. A japán kormány rendelete alapján 16 évesnél fiatalabb lány nem lehet maiko. 16 évesen látják elég érettnek a gyermeket arra, hogy egy ilyen döntést meghozzon és elmenjen egy okiyába tanulni. A világi iskolát elhagyja, nincs több matek és nincs több fizika óra. Csak a művészeti tárgyakra koncentrálnak az okiyában. 10-12 naponta (mikor a fodrász által készített hajkorona már szétesik) kapnak egy szabadnapot a lányok. Smink nélkül, pólóban és farmer nadrágban sétálnak a városban, senki meg nem mondja róluk, hogy ők gésa-tanoncok. Japán minden részéből érkeznek az okiyákba és évente csak egyszer vagy kétszer mehetnek haza a szüleikhez. Barátaik természetesen lehetnek, de nem járhatnak senkivel. Bármikor kiszállhatnak, de csak egyszer. Aki kiszállt, annak nincs visszaút. Az elsőéves maikókat könnyű felismerni, csak az alsó ajkuk van kifestve. Ha betöltik a huszat, gésákká válnak és saját lábukra állva élnek tovább.

A gésa-szubkultúra a mai napig nagyon szigorúan japán. Külföldiként nem egyszerű bejutni hozzájuk, a legtöbb gésa nem is kíván külföldi vendég előtt fellépni. Nem pénzkérdés. Viszont miután elég nagy az érdeklődés a külföldi turisták felől a gésák iránt, az okiyák engedélyezik, hogy a tanoncok, a maiko-k fellépjenek külföldiek előtt. Mondjuk ez is csak néhány évvel ezelőtt lett lehetséges. Nyilván a maiko fellépése kevesebbe kerül, mint egy gésáé, de így is súlyos tízezer jeneket kell fizetni egy durván két órás szolgáltatásért. És hogy mennyibe kerül egy gésa? Nos, egy híres gésa egy estére akár fél millió jen is lehet, de még ennél is több. Nem csoda hát, hogy csak egy szűk réteg engedheti meg magának ezt a szolgáltatást.

Jelenleg Japánban mintegy 250-300 gésa lehet szolgálatban, és körülbelül ugyanennyi maiko tanul. Hogy van-e helyük még ebben a rohanó, modern világban, majd a jövő eldönti.

Szerző: Jándi Attila

Kapcsolódó programjaink:

Kiotói este – vacsora egy maikoval

Kimono beöltözés Gion negyedben

Kiotói este – a japán művészetek megismerése