Fukuoka prefektúra történelmi jelentőségű szentélyei közé tartozik a Munakata Taisha, ami másik két szentéllyel együtt az UNESCO Világörökségei közé is bekerült 2017-ben.

Az épületek az ország 3 különböző pontján fekszenek: a főszentély, a Hetsu-miya Fukuokában, a Nakatsu-miya Oshima szigetén, míg a látogatók számára megközelíthetetlen Okitsu-miya, a parttól 50 km-re, Okinoshima szigetén. Az első két szentély nyitva áll a látogatók számára, sőt sokszor keresik fel a helyiek, hogy imádkozzanak a biztonságos utazásért. Álltólag mindhárom szentélyben egy shinto istenség rejlik, 3 nővér, akik a Genkai tengeren hajózó tengerészek védelmére siettek a mondák szerint. A modern időkben azonban az áldás minden utazóra vonatkozik.

Az ázsiai közelség miatt a Munakata térség jelentős gazdagságot és hatalmat élvezett a 4-9. század között, amikor a gazdasági és kulturális cserekereskedelem a fénykorát élte. A hatalmon lévő Munakata klán ellenőrzés alatt tartotta a kereskedelmi útvonalakat és a térség ​​vallási szertartásain is jelen volt. Befolyása egyre csökkent miután a politikai instabilitás következtében a kereskedelem is hanyatlani kezdett.

A három szentély

Az Okitsu-miya a 3 szentély közül a legszentebb. A kis sziget a látogatók elől elzárt, kivéve a shinto papokat, nők pedig egyáltalán nem tehetik a lábukat a szigetre, melynek földje maga is istenségnek (kami) minősül. Azután választották a Világörökségek közé, miután 80.000-nél is több ereklyét fedeztek fel a szigeten. Ezek zömében a 7-8. századra datálhatók, és az Ázsiával való kereskedelemre utalnak.

Oshimán a vallásos rituálékat főleg a Mitake hegy tetején tartották, a jelenlegi szentély épületei azonban a hegy lábánál találhatók, melyeket a 16. század környékén építettek, és egy ösvény vezet fel egyenesen a hegy tetejéig.

Nakatsu-miya szentély

Ami a főszentélyt illeti, az épületeit a 12. század körül hozták létre, azonban az épületek mögötti erdőben már a shinto korai éveiben tarthattak ősi rituálékat, amikor az épületeket még nem vallási célokra használták.

Hetsu-miya főszentély

Továbbá, a szentély-együttesben található a Shinpokan Múzeum is, mely egy 3 emeletes, kincsek tárolására használt épület ezernyi felajánlással, illetve Okinoshimán és környékén talált műtárgyakkal. Találhatunk ékszereket, kerámiákat, üvegárukat, lovas eszközöket és még sok más tárgyat, némelyik egyenesen Perzsiából származik.

Fesztiválozás

Október 1-jén, az őszi Miare Fesztiválon az emberek a három szentélynél imádkoznak a jó termés reményében. A fesztivál a Nakatsu-miya szentélynél veszi kezdetét és végül a főszentélynél zárul. Közben nagyjából 300 halászhajó veszi körbe a fő hajót, amiben egy hordozható szentély, a mikoshi található, mellyel a 3 istenséget szállítják Oshimáról a főszigetre.

Fukuokából remek egész napos kirándulásokat szervezhetünk a két látogatható szentélyhez, de ha csak egyre jutna időnk, érdemes a főszentélyt választani, ahol a másik két szentélyt ábrázoló másolatokat is megtekinthetjük.

Forrás: Gaijinpot; Japan Guide