Sok mindenről írtam az elmúlt hetekben, egy helyszín viszont eddig nem került említésre. Japán fővárosa, Edo. Edo egészen a 12. századig mindössze egy kicsiny halászfalu volt a Sumida-folyó partján. Nem számított különösen fontosabb településnek, egészen addig, amíg az Edo klán ki nem épített a településen egy kisebb erődítményt. Ez az erőd inkább volt csak egy komolyabb földvár, mint ahogy ma egy erődöt elképzelünk. 1457-ben aztán egy Ota Dokan nevű szamuráj kőerődöt épített, melyet Edo várkastélynak nevezett el az utókor. A város igazi fejlődése azonban a 16. század végén kezdődött. 1590-ben Tokugawa Ieyasu áthelyezte ide a klán központját és továbbfejlesztette az Edo-várat. Az 1601-es sekigaharai csata eredményeképp a Tokugawák kezébe került Japán politikai és katonai vezetése, melyet egészen 1867-ig meg is tartottak. A Tokugawa sógunok Edo-ból irányították az országot, miközben Japán névleges vezetője, a császár Kiotóban székelt. Japán ezidőtájt nyitott volt a világ felé kereskedelmi szempontból, viszont a portugál kereskedőkkel 1549-ben, tehát már jó félévszázaddal korábban a szigetországba érkezett a spanyol jezsuita szerzetes, Xavéri Szent Ferenc és elkezdte a japánok között a hittérítő munkát. Ezt a japán katonai vezetők illetve a császári udvar is békésen viselte egészen addig, amíg a kereszténység hirtelen népszerűvé válása nem keltette fel a buddhista papok figyelmét. Utóbbiak, miután féltették pozíciójukat, komoly nyomást kezdtek helyezni a Tokugawa sógunátusra a kereszténység betiltása érdekében. Ezt el is érték 1635-ben, mikor Japán kitiltotta területéről a keresztény hittérítőket és az országban betiltotta a keresztény vallást. Aki nem tett eleget a felhívásnak és továbbra is gyakorolta az idegen vallást, keresztre feszítették. Japán bezárta a kapuit és Edo két és fél évszázadon keresztül egy, a külvilágtól elzárt ország fővárosa lett.

A város Japánon kívül ismeretlen maradt egészen az 1850-es évekig. Az angolok éppen túl voltak az első ópium háborún és Kína mellett más piac után is érdeklődött a Távol-Keleten, és ezen törekvésében tökéletes társra talált az erősödő Egyesült Államokban. 1853-ban érkezett először egy amerikai hadiflotta Japán partjaihoz, ahol Matthew C. Perry tengerésztiszt átadott egy levelet a sógun küldöttének, melyben követelte az ország megnyitását. Egy év múlva tértek vissza az amerikaiak, ekkor már nagyobb flottával, és kilátásba helyezték Edo ágyúzását. Az erőfölényt látva a japán vezetés aláírt egy egyezményt, miszerint kereskedelmi kapcsolatokat létesít az Egyesült Államokkal.

A nyitás lassan megindult, majd 1867-ben az ifjú Meiji császár trónra kerülését követően fel is gyorsult. Meiji császár a fővárost áthelyezte Kyoto-ból Edoba, melynek új nevet adott, Tokyo-nak, vagyis a Keleti Fővárosnak nevezte el. Az elnevezésben közrejátszott, hogy a Távol-Keleten a fővárosok utolsó karaktere maga fővárost jelent, mint 京, az első pedig azért lett keleti – 東 -, mert ugyan nem Japánban, de a környéken már volt egy déli főváros Nanking (南京) és egy északi főváros Peking (北京). A megnyíló kereskedelemnek és a stratégiailag tökéletes pozíciójának köszönhetően Tokió elindult azon az úton, amiből mára egy világváros nőtt ki.

A második világháború során nem meglepő módon Tokió az egyik legfontosabb célpontja volt az amerikai légierőnek. A háború befejeztével a város gyakorlatilag egy romhalmaz volt, az állandó bombázások a földdel tették egyenlővé. Azonban, a harcok befejeztével az Egyesült Államok azonnali segélyt nyújtott a korábbi ellenségnek és elkezdték újraépíteni a várost – és az országot. Nem volt igazán városrendezési terv, ezért eleinte elég nagy káoszt teremtett, hogy ahol helyet találtak építkezni kezdtek. Az amerikaiak próbáltak némi rendszert belevinni az építkezésbe és pl. neveket adtak a nagyobb utaknak, de a kisebbeknek a mai napig nincsen nevük. Ennek az lett az eredménye, hogy Japánban egy teljesen egyedi címrendszer alakult ki. Nézzünk egy példát. Tokyo-to, Shibuya-ku, 5-4-8. Tehát megérkezik a levél Japánba ezzel a címmel, nyilvánvalóan Tokyo-ba, hiszen rá van írva. Innen megy Shibuya kerületbe. Ezen belül Shibuya kerület 5-ös számú körzetébe, ott pedig a 4-es alkörzetbe. Már csak a 8-as számú épületet kell megtalálni és a levél meg is érkezett.

Tokió Budapesthez hasonlóan 23 kerületből áll. Némelyik érdekes módon tematikusan bekategorizálható. Minato – a kikötő, Chuo – a városközpont, Shibuya – a fiatalok bevásárló helye, Roppongi – a szórakoztató negyed, Ueno – a művésznegyed, Shinjuku – az üzleti negyed, Setagaya pedig a helyi Rózsadomb. A szűken vett városnak 14-15 millió lakosa van, viszont Nagy-Tokyonak (a vonzáskörzettel együtt) durván 40 millió. Itt székel a császár, itt van a parlament, itt van az ország gazdasági és pénzügyi központja. Érdekes város a maga nemében. Miután a háború tönkretette a várost, történelmi emlékei kevés maradt és általában azok is rekonstruált épületek. Tokyo inkább a modern, futurisztikus világa miatt érdekes. Robotétterem Shinjukuban, humanoid alakú robotok Odaiba-szigetén, a világ egyik legdrágább luxusutcája a Ginza és még töménytelen, a távoli jövőt vizionáló látványosság. Ugyanakkor a felhőkarcolók tövében japán kertek, buddhista templomok és sintó szentélyek bújnak meg. Egy félóra alatt pedig ki tudunk metrózni az egyik külső kerületbe (Adachi, Katsushika vagy éppen Edogawa), ahol úgy érezzük magunkat, mintha egy vidéki kis városban járnánk, nem pedig a világ egyik legnagyobb metropoliszában.


A Szivárvány híd Tokióban


Tokió városháza


A Fuji TV székháza


A Fuji naplementében Odaibáról

Van több torony, ahonnan rá lehet nézni a városra felülről, az Eiffel-toronyra emlékeztető, de annál némileg magasabb Tokyo-torony (állítólag mikor elkészült Tokyo polgármestere hivatalosan is bocsánatot kért Párizs polgármesterétől, hogy lekoppintották az Eiffel-tornyot és még magasabb is lett…), a 634 m magas Skytree illetve a városháza ikertornyai, ahonnan szép időben a Fujit is látni (nekem még nem sikerült, de hallottam már olyat aki emlékezett arra, hogy mondták neki, hogy valaki már látta). A városháza. Emlékszünk 2011. március 11-ére? Igen, Fukushima, így már mindenkinek ismerős lesz. A cunamit és az atomkatasztrófát előidéző 9-es erősségű földrengés Tokióban is komolyan érezhető volt. A városháza kilátótornya 240 méteres magasságban 5 métert lengett ki. Majd a rengések elmúltával visszaállt a helyére. Ilyenre építették.

Szerző: Jándi Attila

Ha kedvet kaptál hozzá, hogy Tokióba látogass, böngészd egyéni és csoportos utazásainkat! A legtöbb magában foglalja a fővárost, így nem marad ki a kalandok közül. 

Népszerű utazásunk: Egy hét Tokióban