Merüljön bele Dél-Korea színes kulturális forgatagába júniusban induló körutazásunk során. Ízelítőt kaphat a varázslatos koreai kultúra ínyenc fogásaiból: megismerheti a világ egyik legmodernebb metropoliszát, Szöult, az élő történelmet Gyeongju városában, majd az ország konyháját Busanban. Az utazás a természet adta szépségekben is bővelkedik, hiszen többek között megtekintjük az UNESCO Világörökségi listájára újonnan felkerült Beopjusa templomot, mely a Sansa buddhista kolostorok egyike.

Útvonal: Szöul – Suwon – Paju/DMZ – Gyeongju – Busan – Szöul

1 . Nap – június 17.

Elutazás Budapestről délután a Qatar Airways légitársaság járataival Dohán keresztül Szöulba, magyar csoportkísérőnk társaságában.

2 . Nap – június 18.

A délutáni órákban érkezünk meg Szöul Incheon repülőterére, ahonnan busszal jutunk be a belvárosi szállodánkba. Szállás Szöulban.

3 . Nap – június 19.

Egész napos városnézés busszal Szöulban. Elsőként Szöul öt palotája közül az első és legnagyobb Gyeongbokgung palotát látogatjuk meg, ahol megtekintünk egy királyi őrségváltást is. Innen a palota előtti hatalmas térre, a Gwanghwamunra sétálunk át, ahol megismerkedhetünk az ország történetének kiemelkedő alakjaival. Teszünk egy sétát a hagyományos épületeket felvonultató Bukchon Hanok Village-ben, majd a Gangnam városrészben található Bongeunsa buddhista templomot tekintjük meg. Mielőtt lepihennénk, a város közepén magasodó N Seoul Tower kilátójából csodálhatjuk meg az elénk táruló panorámát. Szállás Szöulban.

4 . Nap – június 20.

Reggeli után buszos kirándulásra Suwonba utazunk, ahol a 18. század végén épült Hwaseong erőd máig megmaradt falain sétálgathatunk. Az erőd része a Haenggung palota is, mely szintén világörökségi helyszín. Innen Dél-Korea legnagyobb skanzenjébe, a Minsok Village-be látogatunk. Az „élő múzeumban” korhű épületek közt sétálgatunk és betekinthetünk az elmúlt évszázadok Koreájának életébe. Szállás Szöulban.

5 . Nap – június 21.

Egész napos buszos kirándulásra indulunk az Észak-Koreai határ mentén húzódó, katonailag rendkívül szigorúan ellenőrzött Demilitarizált Övezetbe (DMZ). Napunk során a koreai háborúval foglakozó emlékhelyeket látogatunk meg, mint például az Imjingak Park, majd ellátogatunk az Dorasan Observatory kilátójába. Ebéd egy helyi étteremben, majd megtekintjük a több, mint 1,5 km hosszú „Hármas számú alagutat”, melyet az északi katonák ástak, hogy észrevétlenül juthassanak át Dél-Koreába. A program végeztével busszal jutunk vissza Szöulba. Szállás Szöulban.

6 . Nap – június 22.

Folytatjuk Szöul felfedezését, mégpedig gyalogosan és tömegközlekedéssel. Elsőként metróval közelítjük meg a Városháza modern üvegépületét, majd a Cheonggyecheon patakhoz sétálunk, ami kellemes oázisként szolgál a betonrengetegben. A Tapgol Parkban megismerkedünk az ország függetlenségének történetével, végül pedig szabad program keretében vethetjük bele magunkat az Insadong utcán található szuvenír- és kézműves boltok, valamint éttermek végeláthatatlan kínálatába. Szállás Szöulban.

7 . Nap – június 23.

Reggel metróval utazunk a szöuli pályaudvarra, majd Korea szuperexpresszével, a KTX-el száguldunk Gyeongju városa felé. Az egykori Silla királyság fővárosában elsőként a 600-as évek óta álló Cheomseongdae csillagvizsgálót tekintjük meg, majd a részben felújított Donggung palota romjaihoz látogatunk, ahol a hozzá tartozó Wolji-tóban gyönyörködhetünk. Útba ejtjük még a koreai buddhista művészet egyik mesterműveként számon tartott Bulguksa templomot, és a közeli Seokguram barlang híres buddha szobrát, ahonnan buszunkkal utazunk tovább Busan városába. Szállás Busanban.

8 . Nap – június 24.

Egész napos buszos városnézésre indulunk Busan városában. Elsőként a várostól északra fekvő Haedong Yongungsa templomhoz látogatunk, mely közvetlenül a tengerparti sziklákra épült. A város felé visszaúton láthatjuk a sztárok által is gyakran látogatott Haeundae Beach-et, majd sétát teszünk a Busan-i Nemzetközi Filmfesztiválokról elnevezett BIFF téren és a közeli Gukje hagyományos piacon. Szállás Busanban.

9 . Nap – június 25.

Kijelentkezünk a szállodából, majd busszal indulunk Szöul felé. Útközben megebédelünk, majd beiktatunk még egy megállót a Songnisan Nemzeti Parkban, ahol megtekintjük az UNESCO világörökségi listájára frissen felkerült Beopjusa templomot, mely a Sansa buddhista kolostorok egyike. Estére érünk a Szöul Incheon repülőtérre, ahonnan a késői órákban indul járatunk Dohán keresztül Budapestre. Hazaérkezés várhatóan június 26-án a déli órákban.

 

Helyi idegenvezetés a fenti programok során áll rendelkezésre, a szabadidő egyéni eltöltéséhez csoportkísérőt nem tudunk biztosítani!

Időpont: 2019. június 17 – 26.
Időtartam: 10 nap / 7 éj
Részvételi díj: 449.000 Ft /fő-től

A részvételi díj tartalmazza:

  • Repülőjegyet Budapest – Szöul – Budapest útvonalon
  • Vonatjegyeket a programban említett útvonalakra
  • 7 éjszaka szállást 3 csillagos szállodában, kétágyas, standard szobákban
  • Reggelit minden nap és 2 ebédet
  • Transzfereket a városnézések során (privát busszal és tömegközlekedéssel a program szerint)
  • Retúr repülőtéri transzfereket
  • Helyi angol nyelvű idegenvezetést és magyar csoportkísérőt a program időtartama alatt
  • Városnézést és kirándulást Szöulban, Suwonban, a DMZ-ben, Gyeongjuban és Busanban
  • A belépőket a programok során

A részvételi díj nem tartalmazza:

  • Repülőtéri illetékeket (kb. 160.000 Ft/fő)
  • Sztornó biztosítást, amely a részvételi díj 2,5%-a
  • Baleset-, betegség-, és poggyászbiztosítást
  • A programban nem szereplő étkezéseket
  • Egyágyas felárat (90.000 Ft /fő, társítás kérhető!)

A programváltozás jogát fenntartjuk!

  • Szöul (5 éj): Hote Ibis Ambassador Insadong
  • Busan (2 éj): GNB Hotel Busan

Irodánk a szállodák változtatásának jogát fenntartja.

Részvételi feltételek:

  • A körutazás min. 15 fő jelentkezése esetén indul
  • Jelentkezési határidő: 2019. május 17.
  • A napi kirándulások jó fizikai erőnlétet igényelnek
  • A programváltozás jogát fenntartjuk!